Despre proiectul RE/Search
Szilágyi, Levente: A deportálások emlékezete és a múlt feldolgozásának alakzatai a szatmári sváboknál. In: Csikós, Gábor – Kiss, Réka – Kovács, József (szerk.): Váltóállítás – Diktatúrák a vidéki Magyarországon 1945-ben. MTA BTK – NEB, Budapest, 2017. pp. 323 – 342.
Tanulmányomban az 1945 januárjában végrehajtott deportálásokat, illetve az erre vonatkozólokális emlékezést és megemlékezési alakzatokat, valamint az emlékezés regisztereit vizsgálom a szatmári sváb településeken, főként a magyarországi Vállajon és Mérken. Fontoskérdésnek tartom, hogy a második világháborút követően, a németség sorsát érintő következmények kontextusában, hogyan alakult e csoport identitása, milyen stratégiákat választottak, milyen kényszerítő erők hatottak rájuk, továbbá milyen módon dolgozták fel közösségként a deportálásokat. Úgy vélem ugyanis, hogy az 1945. január 3-án elszenvedett elhurcolás, illetve később a kitelepítés fenyegetése közvetlen módon befolyásolta identitástudatukat és etnikai szocializációs stratégiáikat. A kutatás egyik legizgalmasabb kérdése az volt számomra, hogy e települések lakói hogyan viszonyulnak ma a hetven évvel ezelőtti eseményekhez. Előzetes tudásom szerint ugyanis a sváb-német mozgalmak megindulása a rendszerváltást követően – többek közt – éppen az évente megrendezésre kerülő deportálttalálkozókhoz kapcsolódtak. Célom volt továbbá, hogy a trianoni határ által elválasztott szatmári sváb közösségekben lezajló identitásfolyamatokat összehasonlítsam. Feltételeztem, hogy az eltérő államiság eltérő stratégiákat és gyakorlatokat eredményezett.
Pentru mai multe detalii despre articol/volum pot fi accesate aici.