Reference Type: Book
Author: Szongott, Kristóf
Year: 1997
Title: Szamosújvár szabad királyi város monográfiája: 1700-1900. A városi teljes levéltár és más kútforrások felhasználásával I
Translated Title: [History monograph and ethnography of the Free Royal City of Szamosújvár (today Gherla, Romania) a Hungarian Armenian settlement in Transylvania I]
City: Szamosújvár
Publisher: XI. kerületi Önkormányzat, Orex Bt.
Volume: I
Number of Volumes: 4
Number of Pages: 435
Original Publication: 1901
Reprint Edition: Szamosújvárt, Todorán Endre "Aurora" könyvnyomdája
Language: Hungarian
Keywords: Armenian minority, ethnography, history, economy, culture, traditions, religion, politics, migration, education, health, language use, Catholic Church, elites, employment, dwelling, settlement, integration, architecture, social groups, urbanization, modernization
Abstract: (Hu) A Szongott életmű reprint kiadásának harmadik kötetét tartja kezében az olvasó. Ez a kötet egy háromkötetes monográfia első kötete, Szongott leghíresebb és legnagyobb lélegzetű tanulmányának nyitánya is egyben.Szongott Kristóf, a századvégi erdélyi örmény kolónia kiemelkedő alakja nem Szamosújváron született. Szamosújvári lett az évtizedek folyamán, hiszen ifjúkorától haláláig idekötötte őt pedagógiai munkája, kutatói kiadói tevékenysége.
Mi késztette Szongott Kristófot, a szamosújvári főgimnázium tanárát, az Arrmenia főszerkesztőjét, hogy sok elfoglaltsága mellett feldolgozza a városi hatalmas levéltári anyagot, s a honorárium legcsekélyebb reménye nélkül, saját költségén jelentesse meg a köteteket? Saját vallomása szerint az örmény városépítő ősök iránt érzett kegyelet, s a Szamosújvár iránti szeretet adott erőt az elvégzendő feladathoz. Nem hagyjuk figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy 1893-ban, amikor lebontották a régi városházát, az iratokat - tíz társzekérnyi okiratot és dokumentumot - Szongott udvarára szállították. Szongott úgy érezte, hogy feladata a levéltári anyag tanulmányozása és rendszerezése, s munkája során olyan érdekes dokumentumokkal találkozott, hogy fontosnak tartotta ezeket a nagyközönség - a magyarországi örménység - számára is elérhetővé tenni.
Szongott Kristóf tanúja volt, hogyan bomlik fel a korábban zárt közösség, az erdélyi örmény kolónia, hogyan felejtődnek el az ő gyermekkorában még élő szokások és hagyományok, hogy kopik ki az örmény nyelv használata a mindennapi életéből, hogyan rajzik ki az örmény városokból - jobb megélhetés reményében - az örmény lakosság. Szerette volna megállítani, vagy késleltetni a beolvadás folyamatát, egész életét, tevékenységét e cél szolgálatába állította. Összegyűjtötte és rendszerezte azokat a dokumentumokat, amelyek a magyarországi örménység történetére vonatkoztak, a még élő, vagy már elfelejtett hagyományokat és szokásokat, s az örmények történelmének, kultúrájának ismertetésével honfitársaiban a nemzeti származás tudatot és identitástudatot igyekezett erősíteni.
Szongott Kristóf nem tudta, hiszen nem rendelkezett a szükséges történelmi távlattal, hogy a diaszpórában élő örmények kolóniáiban többé kevésbé hasonló folyamatok játszódtak le. Ma már, a kolóniák történelmének ismeretében megállapíthatók bizonyos általános tendenciák, amelyek a magyar-erdélyi örménységre is érvényesek.
Az örmény kolóniák nagy része a középkorban alakult ki, s a késői feudalizmus időszakában (XVII-XVIII. sz.) élte virágkorát. A feudalizmusra jellemző zártság és önirányítás segített megőrizni a kis közösségek nemzeti arculatát, nyelvét, szokásait, életmódját és öltözetét. A kapott kiváltságok és privilégiumok kedvezően befolyásolták az örmény kolóniák kézművesiparának és kereskedelmének fejlődését. Az erdélyi kolóniára is ez volt a jellemző. Az 1700-as években hatalmas gazdagság összpontosult az örmény származású erdélyi kereskedők, a tímáriparban pedig nem volt versenytársuk. A polgári-kapitalista viszonyok kialakulásakor azonban felbomlottak a korábbi feudális életkeretek, megszűntek a kiváltságok, az önirányítás és önrendelkezés helyét a központi, általános adminisztratív irányítás foglalta el. Megszűnt a kolóniák zártsága is, s ez maga után vonta a másnemzetiségű közösségek homogenitásának felbomlását. Az örmény kolóniák történetében általános jelenség, hogy ekkor nyelvi és kulturális szempontból kezdetét veszi az asszimilációs folyamat.
Az örmény kolóniák történetében ugyanakkor megfigyelhetjük azt is, hogy miután felbomlanak az önrendelkezés és önszerveződés bizonyos intézményei (Százak Tanácsa, Örmény Kompánia, vagy másutt a hamkaruthjunok és esznafuthjunok), a nemzeti identitástudatot erősítő, az összetartozást kifejező más, polgári jellegű intézmények (egyletek és egyesületek, társaságok és alapítványok) keletkeznek.
A magyar-örmények történelmében is hasonló folyamatok játszódnak le, s Szongott szamosújvári monográfiájában is észrevehetőek ezek a jelenségek. Míg a XVII-XVIII. században egy feudális keretek között élő, kereskedelemmel és kézműveséggel foglalkozó zárt közösség történelme jelenik meg előttünk, a XIX. Század utolsó harmadára a dokumentumok és fényképfelvételek tanúsága szerint egy polgárosultabb városkép rajzolódik ki az olvasó előtt. Ahol korábban kukoricás volt, a századvégen tó és sétatér, s válogatott fákkal beültetett népkert található. A városnak van gimnáziuma, könyvtára, nyomdája és vasútja, vannak takarékpénztárai. A társasági-társadalmi és a civil élet kereteit a nagyszámú egylet, kör és társulat adja (műkedvelő-, dalzene-, vadász-, méhész-, vöröskeresztegyletek). A kultúra és kulturálódás iránt megnövekedett igényt tükrözi a nyári színkör, a fúvószenekar megalakulása, s a főgimnázium létrehozása. A polgárosultabb életforma követelményeit elégíti ki a városban található hét vendéglő és három cukrászda is.
Szongott monográfiája elsősorban forrásértékű mű. Szerkesztésében meglehetősen öntörvényű, néhol követi a történetiség lineáris időrendjét, másutt tematikai rendszerezéssel halad az anyag feldolgozásában. Felbecsülhetetlen értékét az adja, hogy olyan dokumentumokat közöl, amelyek a mai kutatók számára is nehezen - vagy egyáltalán nem - hozzáférhetőek. Összegyűjtötte az utókor számára városa szokásait, folklorisztikus értékeit is. Külön kell említést tennünk a képanyagról, amely Szongott korában - jelenében - talán kevésbé látszott értékesnek, ma már azonban ez is pótolhatatlan és reprodukálhatatlan történelem.
Szamosújvár kétszáz éves történelmét részletesen tárgyalja-dokumentálja az író. Nem feledkezik meg azonban a város korábbi századairól sem, amely nem kapcsolódott szorosan az örményekhez. Az örmények történelmét is messziről, az anyaország történetétől indítja, s a betelepedést mind a dokumentumok, mind szájhagyomány útján fennmaradt legenda tükrében is megmutatja.
Részletes tájékoztatást kap az olvasó a város önirányítási rendszeréről, egyházi és világi vezetőiről. Az építkezések, az adó és közteherviselés, a bérletek és kölcsönök, az alapítványok és ajándékozások áttételesen vallanak a lakosok és város gazdasági helyzetéről.
Külön egységben tárgyalja az író az örményváros Szamosújvár és a többi örmény városok (Erzsébetváros, Gyergyószentmiklós, Csíkszépvíz), ill. az erdélyi közigazgatási egységek (Deés, Doboka, Belső-Szolnok vármegyék Kolozsvár) viszonyát. Szongott Kristóf minden magyar-örménynek jó szívvel ajánlja ezt a könyvet. Az olvasót csak akkor érheti csalódás, ha mást, tudományosabb szintű tájékoztatást vár a monográfiától. Ha érdeklődéssel búvárkodik benne, bizonyára sok értékes adatra bukkanhat. Azzal a reménységgel tesszük a hazai közönség asztalára ezt a könyvet, hogy a további kötetek kiadása sem várat sokáig magára.