Reference Type: Edited Book
Editor: Őze, Sándor - Kovács, Bálint
Year: 2007
Title: Örmény diaszpora a Kárpát-medencében II. kötet
Series Title: Örmény diaszpora a Kárpát-medencében
City: Piliscsaba
Publisher: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar
Volume: II
Number of Volumes: 2
Number of Pages: 283
Type of Work: Conference proceedin
Language: Hungarian
Keywords: Armenian minority, history, ethnography, interdisciplinary, education, elites, ethnography, religion, ethnic identity, culture, traditions, Catholic Church, modernization, migration, biographies, economy, diaspora, politics, settlement, dwelling, social groups
Abstract: (Hu) Amikor a kötetet a kezembe vettem, elsőként István király Intelmei ötlöttek eszembe, miszerint „az egy nyelvű, egy szokású ország esendő". Jóllehet az örmények a Kárpát-medencében számottevően csak a 17. századtól kezdve telepedtek meg, mégis befogadásra találtak itt, és később „szívben-lélekben magyar polgáraivá lettek a magyar hazának". De mi előzi meg mindezt? Miért jöttek örmények a Kárpát-medencébe? Mi hajtotta őket? Ebben a folyamatban mi volt számukra a vonzó, miért vállalták a közös sorsot a magyarsággal?
A kora újkori és újkori kárpát-medencei örménység múltjának bemutatására a tanulmánykötetben tizenkét nézőpontból kerül sor. A hazai armenológiával foglalkozók főleg a történettudomány, és annak segéd- és társtudományai, a művészettörténet, a szociológia, a kulturális antropológia eszközeivel közelítik meg, tárják fel a kérdéskört. A kötetben a cikkek tartalmuk kronológiai sorrendjében követik egymást.
Az első tanulmány: Mennyország-ábrázolás a Codex Vaticanus Armenus 32. kötetében (Nagy Márta). Ebben a szerző a Vatikáni Apostoli Könyvtárban található, de korábban az erzsébetvárosi örmény katolikus plébánia tulajdonát képező kéziratos misekönyv tizenhét színes illusztrációja közül az egyiket emeli ki és elemzi. A kötet utolsó írása pedig A csíkszépvízi kéziratos örmény énekeskönyv-töredéket (Zsigmond Benedek) mutatja be, melynek lejegyzését 1890-ben kezdték el és ami összesen 17 éneket tartalmaz, egyenként 1-4 versszakkal. Az énekeskönyv-töredékben az énekek dallamát is lejegyezték, ami a korszakban ritka jelenség volt, így az örménység zenei kultúrájának változásához ad fontos adalékokat. A liturgiatörténet tárgykörébe tartozó két tanulmány keretként fogja össze a többi írást, amelyekben jól tetten érhető az örményeket ért hatások és az azokra adott válaszok.
Az örményeknek a római katolikus egyházszervezetbe való tagolódását mutatja be a Szamosújvár - 1781. Egy canonica visitatio részletei (Horváth Gábor) című tanulmány. Az 1789-ből származó egyházlátogatási jegyzőkönyv magában is igen érdekes, de elmarad a forrás jelentőségének a bemutatása, így függelékként csatlakozik a többi cikkhez.
Az Erdélyben bevett vallások közül a római katolikus és az evangélikus felekezetek egy-egy papja, lelkésze szemszögéből kerülnek bemutatásra a korszakban ismert örményekkel kapcsolatos adatok, sztereotípiák. A Bzensky Rudolf jezsuita történetíró és az erdélyi örmények (Molnár Antal) című dolgozat leginkább azért érdekes, mert a címben megnevezett jezsuita szerző számos kézirata megtalálható a Budapesti Egyetemi Könyvtár kézirattárában. A misszionárius kéziratai nem az általa felhasznált adatok, hanem a forrásának tekintett Oxendio-féle beszámoló nézőpontja miatt érdekes, ezen keresztül bepillantást ad az erdélyi örmények ön- és múltszemléletébe.
Néhány évtizeddel későbbi időszakot tárgyal az Örmények és más etnikumok Goedri János brassói magyar evangélikus lelkész szemével (J. Újváry Zsuzsanna) című tanulmány. Itt már a 18. század közepi és végi viszonyok ismertetésére került sor. Ebben az időszakban kaptak Mária Teréziától, majd fiától, II. Józseftől számos kiváltságot az erdélyi örmények, valamint Szamosújvár és Erzsébetváros is ekkor nyerte el a szabad királyi város címet. Goedri János a 18. századi viszonyok között majd egy évtizedet töltött el a monarchia különböző területein, ahol sokszor került kapcsolatba örményekkel, mely találkozásokat önéletírásában megörökítette. Később, 1771-től Brassóban eresztett gyökeret, előbb mint a magyar iskola segédtanítója majd tanítója, végül pedig mint az egyházközség lelkésze.
A majdnem egy évszázadon át működő A szamosújvári örmény katolikus árvaház története (Nagyné Lukács Klára) jól példázza a magyar dualizmus időszakára jellemző felekezeti és adott esetben nemzetiségi identitástudat támogatását szolgáló intézmények létrejöttét és kibontakozását. A levéltári alapkutatásokat megvalósító szerző csak bevezetést kíván adni az árvaház történetéről. A szerző tanulmányához függelékként két forrást csatolt. Az első egy napló az 1917 őszétől 1919 novemberéig terjedő időszakról, ami a fiúárvaház életébe enged bepillantást. A második pedig két az államosítás idején (1948) ott tanuló lány visszaemlékezését tartalmazza. Mindkettő nagyon érdekes, azonban értékelésük elmarad.
Az identitás megőrzésével, asszimilációval és az integráció kérdésével öt tanulmány is foglalkozik, melyek a 17. századtól a 20. századig terjedő időszakot dolgozzák fel. A tanulmánykötet mintegy harmada az örmények identitástudatával, beilleszkedésével, társadalmi elfogadottságával foglalkozik. Ez arra utal, hogy az identitás kérdése korszaktól függetlenül fontos volt az örmény kisebbség számára. A kora újkori első és második, Moldvából áttelepülő generációk aktív nemzetközi kapcsolatrendszerét mutatja be Az erdélyi örmények interregionális kulturális kapcsolatai a 17-18. században (Kovács Bálint) című dolgozat. A szerző elsősorban az eszmetörténeti kapcsolatokat kereste a konstantinápolyi, kisázsiai, lembergi, római és velencei közösségek teológiai és szellemi műhelyei, valamint az Erdélyben megtelepült örmények között. Az összegzésben kifejti ugyanakkor, hogy a kialakuló és megszilárdult egyházi struktúra erősen gyengítette a fentebb említett területekkel folytatott aktív szellemi életet, amely helyébe egy sajátos, elsősorban a helyi értékek mentén szerveződő azonosságtudat alakult ki. Az első generációk által fontosnak tartott élő nemzetközi kapcsolatok ápolása helyébe a következő századokban új kihívásra kellett válaszolniuk mégpedig arra, amelyet Pál Judit tanulmánya foglal össze: Az örmények integrálódása és az örménységkép változásai Erdélyben a 18-19. században. Az örményekről alkotott kép változását mutatja be a tanulmány, melynek kiindulópontja a 18. században a kételkedés, ahol szinte csak negatív sztereotípiákkal lehet találkozni. „Ezen nemzetek bevádoltak minket és irigykednek rajtunk, mert látják, hogy élelmesebbek vagyunk mint ők, nyíltabbak szemeink és az, ki alig csak tegnap jött be az országba több és nagyobb szabadalmakkal akarja magát a király által ékesíteni, mint mennyivel ők bírnak." - írta Jakabffi János főesperes 1786 decemberében. (80. p.) Természetesen hosszú utat kellett az örményeknek bejárniuk ahhoz, hogy elfogadtassák magukat, melyet számtalan esetben kísértek helyi torzsalkodások, viták, az esetleges rendi kiváltságok megőrzése vagy kivívása kapcsán. A 19. század végére az örmények értékelése megváltozott, a korábbi negatív sztereotípiák helyébe pozitív kép került, melyet jól illusztrálnak Bánffy Dezső szavai: „Szamosújvár város hazafisága és áldozatkészsége minden magyar ügy iránt - elismerésre méltó". (86. p.) A főispán gondolatai fölvetik az Örmény identitás a dualizmuskorban (Tóth K. József) kérdését. A népszámlálási adatok és az etnikai tudat - elsősorban a nyelv megőrzése és továbbadásának kérdése - megvizsgálása után a szerző arra a megállapításra jut, hogy az örmények kezdeményezhették volna a dualizmus korának második felében anyanyelvük egyenjogúsítását. Tehát a hivatalos ügyekben való használatát, de ez elmaradt. Helyette a magyar nyelv előretörését lehet kimutatni az örmény diaszpórában, hiszen azt használták magán, iskolai és hivatalos ügyek intézése alkalmával is. Az örmény nyelv megmaradt a családok számára otthoni használatra. A dualizmus korára jellemző módon az örményeknek is megjelent a saját újságuk, amivel Az Armenia folyóirat jelentősége Erdélyben (Polyák Mariann) tanulmány foglalkozik. Az 1887-ben alapított és havonta megjelent folyóirat a nemzeti önazonosság megtartásának fóruma lett, melyben nemcsak magyar, hanem más államokban élő örmények is publikáltak. Az integrálódás - identitás - asszimiláció kérdésének összegzéseként értékelhető a Vasárnapi örmények (Kali Kinga) c. írás. A kora újkori problémáktól induló és a 21. század eleji kihívásokra választ kereső kisebbség önazonosságának keresésének problémáját veti fel a szerző. Tanulmányát egy fiatal örmény férfi önmeghatározásával zárja: „Számomra az örménység: színfolt a magyarságban. Szóval, amikor az ember meg kell válassza, hogy ma, én most mi vagyok, ez függ attól, hogy hol kérdezik. Hogyha egy teljesen külső környezetben kérdezik, mit tudom én, más városban akkor az ember magyar. Én legalábbis azt mondom. [...] Hogyha viszont itt, városon belül kérdezik - az osztálytársak mindig tudták, persze -, akkor örmény vagyok." (154. p.)
Az interkulturális kapcsolatok, identitás kérdését taglaló tanulmányokon keresztül nyilvánvalóvá vált, hogy a már városi polgárjogot kapott örmények, majd pedig azok, akik rendi címet, esetlegesen földet kaptak/vettek, igyekeztek bekapcsolódni a helyi politikai életbe. A társadalmi elfogadottság kérdésének kapcsán láthattuk az örményekkel szembeni első előítéleteket, majd pedig későbbi elfogadásukat. A velük szembeni elutasítás és későbbi elfogadás a politikai életben is lejátszódott. Ennek egyik eredménye mutatkozik meg a dualizmus korának Szamosújvári országgyűlési képviselő-választásokat (ifj. Bertényi Iván) vizsgáló tanulmányban, ami két erővonalat mutat be. Az első a helyi politikai elit, azaz a „patika-párt" súlyának és hatalmának fenntartása, a másik a megválasztott képviselőknek a magyar kormánypolitika melletti elkötelezettsége. A két erővonal érdekessége, hogy megmaradnak a helyi örmény közösségen belüli különbségek, ugyanakkor teljes mértékben a hivatalos magyar politika támogatóivá lettek.
A tanulmánykötetnek egy érdekes írása foglalkozik az Örmények a Haditanács szolgálatában (Kerekes Dóra) végzett munkájával. Az integrálódást nehezítő tényezők közé tartozhatott az is, hogy a török kiűzésének idején számos örmény mint kém, hírvivő állt a Haditanács szolgálatában. A kémek munkáját biztosan segítették jó interregionális kapcsolataik is. A dolgozat legfőbb értékének számít, hogy részletezően kitér azokra az okokra és negatív sztereotípiákra, melyek az örmény kémek operatív munkáját erősíthetette közvetlen környezetükben. Ez természetesen a legtöbb esetben csak általánosításból adódhatott, mert valószínű, hogy ismert volt Budán és Erdélyben is Georg Franz Koltschitzky, Erasmus Noel, Johanes Diobato, Kalust Nurveli és még másoknak a neve is.
A társadalmi betagozódás egyik lehetőségét mutatja be A gyergyószentmiklósi örmény céhek és társulatok a 18. században és a 19. század első felében (B. Garda Dezső) című dolgozat. A gyergyói medencében megtelepedett örmények számára kiváló lehetőséget nyújtott a tímárok és mészárosok céheibe való társulás, bekapcsolódás.
A kötet elolvasása után két kérdéskör fogalmazódott meg bennem. Az egyik kérdéskört Az erdélyi örmények interregionális kulturális kapcsolatai a 17-18. században (Kovács Bálint) című, valamint az Errores et abusus inter Armenos Transylvaniae vigentis 1719-ből és a khalkedonizmus kérdése (Nagy Kornél) című tanulmányok vetették fel. Vajon a 17. század második felében megtelepülő örménység kiváló interre-gionális kapcsolatainak kihasználása végett szerette volna-e a római katolikus főpapság kiterjeszteni az ellenőrzését az akkor még egyházi autonómiával rendelkező örményekre?
A másik hasonló kérdéskör a dualizmus korának kusza időszakára vonatkozik. Az Osztrák-Magyar Monarchia egyesületi tisztségviselőire és egyházi struktúrájára - egyházközösségeinek, egyháztanácsainak világi vezetőire - jellemző volt, hogy a politikai életben is fontos helyet elfoglaló személyeket választottak. A tanulmányokból hiányzik a „patika párthoz," illetve a helyi ellenzékhez tartozók társadalmi életben játszott szerepének a tisztázása. Erre jó példát szolgáltatna akár az árvaház vezetőségének kutatása, csakúgy mint az Armenia folyóirat szerkesztőségéé. Pedig érdekes lenne annak feltárása is, hogy a politikai életben egymással csatározók egy-egy társadalmi szervezet keretei között miként tudtak együtt dolgozni.
A kötet olvasójaként olyan témák is felvetődnek előttem, amelyek valószínűleg még feldolgozatlanok, ugyanakkor bizonyos tanulmányokhoz szorosan kapcsolódnak. Így például az utóbbi időben újra felfutó, a külföldi egyetem-járásokra vonatkozó kutatások eredményeit nem használták fel a szerzők, pedig ezeknek segítségével még hatásosabban lehetne elvégezni az örmények 19. századi és 20. század eleji kapcsolatainak feltérképezését. Az újkori német területekre irányuló egyetemjárás történetét bemutató szakmunkában összesen nyolc bejegyzés található Szamosújváron és Erzsébetvároson született hallgatókról. Az összeírásban két fiatal kétszer szerepel, így ezen városokból csak hat diák tanult német egyetemeken az újkorban. A listán szereplők közül és a kötetben található családok között csak egy kapcsolódási pontot lehet találni, mégpedig Gajzágo Ernstet, aki a Göttingeni Egyetemen tanult az 1898/1899-es tanév őszi szemeszterében. A tanulmánykötet írásaiból nem derül ki, hogy hol taníttatták gyermekeiket az örmény jómódú családok. További kutatási témául szolgálhat ez a terület. Mit választottak az örmény művelt családok, csatlakoztak esetleg a német és magyar polgársághoz/nemességhez, akik gyermekeik külföldön taníttatásával biztosították az aktív szellemi élet lehetőségét, vagy csak a Monarchia területein belül szereztek képesítést?
A kötetet nemcsak a magyar szakemberek forgathatják haszonnal, de a nemzetközi, örmény diaszpóra-kutatással foglalkozó szakemberek is, hiszen valamennyi tanulmány után bőséges angol nyelvű recenzió következik. A megjelent tanulmányok igazán színvonalasak, azonban érezhetően elmarad a tanulmányok szerzőinek közös gondolkodása, amely bizonyára arra vezethető vissza, hogy a szakemberek önálló kutatásaikat adták közre, és nem egy működő armenológiai műhely tagjaként dolgoztak együtt. Bízni kell azonban abban, hogy a 19. században már egyszer megvalósult kárpát-medencei armenológiai összefogás új erőre kap.
Erre okot adhat, hogy a 2007-ben már megjelent első kötetnek a most bemutatott szép kiállítású, tartalmas kötet gyakorlatilag a folytatása és bízzunk benne, hogy a harmadik kötet is hamarosan megjelenik.
URL: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/ormenyek/ormeny_diaszpora_a_karpat_medenceben_II/index.htm