Reference Type: Book Section
Author: Molnár, Antal
Year: 2007
Title: Bzensky Rudolf jezsuita történetíró és az erdélyi örmények
Translated Title: [Rudolf bzensky jesuit histogriographer and the transylvanian armenians]
Editor: Őze, Sándor - Kovács, Bálint
Book Title: Örmény diaszpora a Kárpát-medencében II. kötet
City: Piliscsaba
Publisher: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar
Volume: II
Number of Volumes: 2
Language: Hungarian
Keywords: Armenian minority, history, culture, biographies, bibliography, Catholic Church, modernization, interethnic relationships, religion, politics
Abstract: (En) In Hungary after the expension of the Turks with the countcr-reformalion the scientific historiography was emerged led by the Jesuits. Their method, which was cordinated by Gábor Hevcnesi S.J., was to collect the historical sources of the Church. As a direct collegue, he was helped by Bzensky Rudolf, a follow member of the order.
Bzensky was born in Bohemia in 1651; he learnt theology in Prague. As he was longing for missionary work he was sent to Bosnia and in 1693 to Transylvania where mostly in Brasov and Kolozsvár (Cluj Napoca) did he functioned. He found very exeiting the richness of ethnical and religious polyphony of Transylvania, where he had good relationships with the Saxons. He would have liked to establish a secondary grammar school in Brasov with the aim of missionary. He regarded Brasov as a well-located area to catholicising people from the Balkan. At Brensky the organization of the missionary work was interwined with historiography. He wrote his works on Transylvania in a row from 1690 on by paying attention to describing certain ethnic groups. As a result there are many chapters on Transylvanian Romanian, Bulgarian and on the imigration of the Armenians. Bzensky - by the inspiration of Hevencsi - was very interested in the question of the Milkó Episcopy. If he had happened to prove that the Transcarpatian missionarian Milkó Episcopy had been under the authority of the archiepiscopal Esztergom, the Hungarian hicrarchy's claim would have been extended to Havasalföld, as well. His knowledge of the contemporary history was achived partly through his missionary work partly by his large branch of acquaintances.
He could learn the history of the Armenians at first hand from Oxendio Virziresco missionary and bishop. Oxendio went to Brassó in 1708 - in the years of the revolution of Rákóczi -, where he bacame a collegue of Bzensky. By the request of Bzensky not only did he tend the Armenians, but in the lack of a bishop he also fullilled the duty of the higher hierarchy. Bzesky knew about Armenian communities in Görgény, Petele, Bátos, Felfalu, Szentmiklós and in Csikszépvíz.
The value of the Jesuit historian's note on the Armenians is not added by the included reliable details but by its source, so to say, by Oxcndio's story's point of view. Through these sources we arc able to meet the Transilvanian Armenian diaspora's self- and past-perspectives. Moreover, through the work of Bzensky the Armenians are put into a mixed-national,- cultural,- and denominafional nation's kaleidoscope. So their settlement and their Transylvanian lot in life can be compared with other peoples escaping from the Osmans, such as with the Bulgarians.
As far as I know, none of Bzensky's manuscripts were published at his time, but in many copies they were saved in secular and ecclesiastical manuscripts. The number of the copies proves that the historians in the 18" century (especially the Jesuits) prefered to use the sources of Bzensky, since in many cases they refer to his manuscripts. Apart from Miklós Schmitth and Sámuel Timon, Ferenc Fasching and András llia's works about Transylvania were also based on Bzensky. Via the published works of the later generations a part of the Czech Jcsuit's results were integrated into the Hungarian historiography. The effect of his report about the Armenians is felt in the historical summary of Kristóf Lukácsi. On the other hand, the publication of Rudolf Brensky's correspondence and the collcction of his manuscripts would not be useless. Since this would serve the basic and still unknown sources of the church history of Transylvania after the Ottoman occupation, the dawn of the counter-reformation, the history of the ethnics from the South and the scolar relations.

(Hu) A 17-18. század fordulója Magyarország történetének egyik legellentmondásosabb és legizgalmasabb korszaka. A török kiűzése, a másfél százados önálló államisággal rendelkező Erdély beépülése a Habsburg Birodalomba, az egykori hódoltság hatalmas puszta területeinek betagolása és az élet újjászervezése nagy feladatokat rótt az ország irányítóira. Ezek az évtizedek a magyarországi katolikus egyház számára is óriási lehetőségeket hordoztak: az északi és keleti országrészben minden eddiginél nagyobb lendületet vett az ellenreformáció, a töröktől visszafoglalt területeken pedig 150 év után újra megjelentek az elpusztult egyházmegyék püspökei, akiket világi és szerzetes papok segítettek az egyházi élet újjászervezésében. Az építkezés alapvető feltétele volt a birtokviszonyok rendezése. A nagy múltú egyházi testületek és a világi birtokosok egyaránt óriási erőfeszítéssel próbálták meg felkutatni a birtokjogaikat igazoló okiratokat. A rekatolizáció megindulása egyébként is igényelte a történeti múlt feltárását, ennek ismerete indíttatást adott a lelkipásztori és szervezőmunkához, illetve komoly fegyverként szolgált a katolikus restauráció kezében.
Ebben a történeti kontextusban kell elhelyeznünk a magyarországi tudományos történetírás kezdeteit, amely szerény előzmények után a 17. század utolsó évtizedében, a jezsuita rend irányításával indult meg. A jezsuiták számára a történetírói tevékenység már az előző századokban sem volt ismeretlen, de teljesen más alapelvek és szempontrendszer szerint művelték. A 16-17. századi jezsuita történetírókat szinte kizárólag csak a rend története érdekelte, munkásságukban pedig nem a forráskritikai, hanem az üdvtörténeti aspektus volt a döntő. A rendtörténeti irodalom legtipikusabb termékei a rendi propagandát és a belső kohéziót szolgáló évkönyvek (Litterae Annuae), amelyekben az építő szándéknak megfelelően a csodás elbeszélések és a tanító példázatok keverednek a valós eseményekkel. Az 1690-es évek változásai a jezsuita történetírást új alapokra helyezték, és a rend külföldi mintákat követve felvállalta a magyarországi történeti források összegyűjtésének és egy leendő nagy egyháztörténeti szintézis előkészítésének a megszervezését. A vállalkozást ugyan részben egyházpolitikai és rekatolizációs célkitűzések motiválták, de a munka szervezőit és résztvevőit emellett a tudományos érdeklődés és a magyar történetírás fellendítésének vágya is hajtotta. A forrásgyűjtés megindítói és koordinátorai Szentiványi Márton és Hevenesi Gábor voltak, személyükkel és tevékenységükkel történetírásunk már sokat foglalkozott. A jezsuita történetírás alapelveit meghatározó, 1694-ben összeállított „ Modus materiae conquirendae pro Annalibus Ecclesiasticis Regni Hungariae continnandis", tehát az egyháztörténeti források összegyűjtésének módszerét ismertető szabályzat méltán tekinthető a magyar tudományos történetírás alapító okmányának.
URL: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/ormenyek/ormeny_diaszpora_a_karpat_medenceben_II/pages/magyar/004_molnar_attila.htm