Az általunk végzett nyelvi lektorálás során szükségét éreztük annak, hogy terminológiailag és stilárisan lényegesen módosítsuk az ezt megelőző fordítás szövegét Ennek az volt a fő oka, hogy mi más elvek szerint dolgoztunk, mint a fordítók, pontosabban: másképpen rangsoroltuk a követhető szempontokat, mint ők. A fordítók szigorúbb szakmai elveket követtek, és azt is elsődlegesnek tartották, hogy a mi nyomtatványainkat nyelvileg minél közelebb hozzák a magyarországiakhoz. Ez sok mindenben megmutatkozott. Pl. a vezetéknev/utónév terminusok használatában, a születési/házassági/halotti anyakönyvi kivonat terminusok használatában. Ennek szélsőséges példája a honvéd nyugdíj, ami - megítélésünk szerint - román kontextusban használhatatlan.
1. A mi első és legfontosabb szempontunk az volt, hogy a nyomtatványokat minél könnyebben megértsék, azok, akik használni fogják őket. Tehát a romániai magyar nagyközönségre voltunk tekintettel, iskolázottsági szinttől függetlenül. Ezért nyelvileg is a legszélesebb értelemben vett romániai magyar köznyelvre voltunk tekintettel. Ebből a meggondolásból cseréltük ki az előbb példaként említett terminusokat családnévre/keresztnévre, születési stb. bizonyítványra, katonai nyugdíjra stb. Ilyen alapon elfogadhatónak tekintettük az általánosan ismert és használt idegen szavakat is: dátum, széria stb.
2. Egyszerűsítettük a bonyolult szerkezeteket, pl. személyi számot használtunk a személyi azonosító szám helyett. Egyébként ez és sok más, általunk javasolt megoldás a jelenlegi magyarországi használathoz is közelebb áll, vagy a Román-magyar közigazgatási szótár terminusaihoz.
3. Több esetben úgy találtuk, hogy a fordítás szövege nem eléggé explicit, ilyen esetben igyekeztünk feloldani, egyértelművé tenni azt, amiről szó van. Pl. a személy azonosításához a román igazgatás kéri a szülők nevét ebben a formában: „fiul lui… si al …”, de ez alapjában az apa és az anya keresztnevét kéri, az szerepel pl. a személyi igazolványban is.
4. Néha úgy ítéltük meg, hogy a fordítás szóhasználata nem a legtalálóbb, és emiatt félreérthető. Pl. a bélyeg és a pecsét szó alapjelentése az ÉKsz. szerint is világosan elkülönül, és ezért mi az adott kontextusban kizárólag a pecsét szót tartottuk megfelelőnek. ( A román stampila mindkét jelentést fedi: az eszközt is és a vele nyomott ábrát is.)
5. A román nyelvű nyomtatványok többségére a szinte tökéletes szintaktikai megszerkesztettség a jellemző. Nekünk az a véleményünk, hogy a magyarban erre nem kell törekedni. Nehéz is volna ezt követni, többek között pl. a magyar nyelv teljesen eltérő szórendje, kapcsolási módja miatt. Ilyen értelemben a magyarban fellazítottuk a szintaktikai szerkesztést, vagy teljesen lemondtunk róla.
6. Ezzel függ össze az is, hogy a magyar szószerkezet a románhoz viszonyítva fordított szórendű. A románban megszokott az, hogy a Str. után kell írni az utcanevet. A magyarban a Kossuth utca ugyan a helyes szerkezet, a formanyomtatványokban mégis a szintaktikai szerkezet alaptagját kell előre hozni, ez segíti a nyomtatvány használóját. Pl. helység:……, utca:……, szám:…… stb. Ezeket mi mind megfordítottuk. (Egyébként a magyarországi nyomtatványok is többnyire ezt a megoldást használják.)
7. Az intézményneveknél a romániai magyar nyelvváltozatban elterjedt, közismert névváltozatokat alkalmaztuk. Tehát nem Helyi Önkormányzatot, hanem Helyi Tanácsot írtunk a román Consiliul Local magyar megfelelőjeként. Hasonlóképpen a településfajták megnevezésénél az elterjedt municípium alakot használtuk a román municipiu magyar párjaként, mivel a megyei jogú város szerkezet körülíró jellegű, erőltetett és nem pontos.
8. Stilárisan igyekeztünk kiküszöbölni minden, a jogi, közigazgatási szaknyelvre jellemző nyakatekertséget. Ezt nem mindig tudtuk megtenni, de megvolt bennünk ez a szándék, és több változtatásunk ehhez a szándékhoz kapcsolódik.
Péntek János
Benő Attila